Idén napraforgót vetettek a mellettünk lévő szántóra. Kisfiam értetlenkedve figyelte, hogy bár a neve szerint "forgó", mégis mindig egyfelé néz. Amikor rákerestem a napraforgóra (Helianthus annuus), mindenhol a névelemzéssel kezdték. Persze azt elfelejtették megemlíteni, hogy nem "forog", de tény, hogy arrafelé nő, ahonnan a legtöbb fényt kapja. A növény amúgy a fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozik, egyéves növény. Termesztett, a XVI. században került Amerikából Európába, az indiánok már 3000 évvel ezelőtt termesztették.
Magjának olaját étkezési célokra és gyógyszeres kenőcsök készítésére használják. A többszörösen telítetlen zsírsavakkal megelőzhetjük a szív- és érrendszeri betegségeket, és csökkenthetjük a koleszterinszintet. A népi gyógyászatban nehezen gyógyuló sebek és száraz, pikkelyesen hámló bőr kezelésére használták. A homeopátiás készítményekben görcsoldásra és láz csillapítására alkalmazzák.
A nyers, vagy a pirított napraforgó fogyasztása (és a héj szerteszét köpködése) régebben jellemzőbb volt, mint manapság. A napraforgó mag 47 százalék olajat tartalmaz, és annak 65 százaléka esszenciális olaj.
Sokkal értékesebb, ha a napraforgót fogyasztjuk, mint a belőle készülő, olajat.
Ha valakinek gondja van a koleszterinszintjével, a legjobb csemege, amit fogyaszthat, a pisztácia, és a napraforgómag.
Télen madáreleségként használjuk még itthon, ezt szinte mindegyik áttelelő énekesmadár-barátunk kedveli. De amiért elkezdtem írni a növényről: a napraforgó egyszerűen szép. Jó képnézegetést! (A képek a váli határban készültek :D)
